Kedves Barátaim! Az előző írásom miatt(Scoville bácsi, Scoville bácsi! Te jót akartál!) tartozom egy vallomással! Valójában Sith lovag vagyok! …legalább is úgy érzem magam, amikor erről a témáról írok! A megfigyelések publikálása, bizonyos szempontból olyan, mint a kocsmai verekedés. Az nevet a végén, aki először üt!
Szerintem értitek!
Szeretnék most egy jóval egyszerűbb, de nem kevésbé izgalmas kérdéssel
foglalkozni! Megvizsgálok néhány League of Fire versenyt.
Jogosan merül fel a kérdés, vajon milyen szempontok alapján, …és egyáltalán, minek?
Nos, ..le kell csupaszítani a versenyeket és nem szurkolói szemmel, hanem egyszerű adatgyűjtői megfigyeléseket kell végezni. …és jegyzetelni, …majd meglátjátok, érdekes összefüggéseket lehet találni!
Tehát először jegyezzük fel, hogy egy adott versenyen milyen és mennyi paprikát fogyasztottak el. Már ezt is összehasonlíthatnánk, de az nem igen vezetne semmire, sokkal beszédesebb szám lenne, ha azt tudnánk megmondani, hogy egy-egy körben, mennyi tiszta capsaicint fogyaszt el a versenyző, chili fajtától függetlenül!
Ha eltekintünk attól az apró hibától, hogy az SHU számok nem a hígításnak megfelelő értéket mutatják, az azért továbbra is igaz, hogy az SHU számok arányosak a csípősséggel, ergo: arányosak a bennük lévő capsaicin mennyiséggel.
Tehát, ha tudunk egy „pontos” SHU számot, vissza is tudjuk számolni a chili ( szósz, bármi csípős) capsaicintartalmát.
De!
Kutatva az interneten, nem sok egyforma SHU értéket találunk ugyanannak a chilinek a vonatkozásában. Legtöbbször a valaha mért legcsípősebb adatot adják meg, ami lehet, hogy soha többé nem ismétlődött meg, hiszen nagyon sok dologtól függ a chili csípőssége, ezt már tudjuk( lásd: Csípős, nagyon csípős, erős, WTF? című írásomban). Van, amikor tól-ig értékeket találunk, és bármilyen furcsa, még mindig egzaktabb, mintha csupán egy számadatot látnánk.
Ha meg akarjuk oldani ezt a problémát, akkor meg kell határoznunk egy középértéket. Ha van az olvasók között közgazdász, nyilván már dörzsöli a kezét, hogy akkor milyen módszerrel állapítom meg az átlagos csípősséget? Medián, vagy módusz, esetleg egyszerű számtani közepet veszünk a fellelt számok sorozatából…?
Nos, ebben az esetben inkább a talált SHU értékek mediánját vettem alapul, de többször engedékeny voltam és elcsaltam az értékeket kissé a számsorozat mediánja fölé. Nem szerettem volna, ha csalódnának a termesztők, de nem tudom 2 Milliónak elfogadni azt a chilit, amiről mindenhol 1-1,2 Milliót írnak, vagy például a Carolina Reapernél sok esetben 2.2Milliót jelölnek meg, de az általános vélekedés szerint az átlag 1,6 M. Én engedékenyebb vagyok, 1,8 Millióban határoztam meg a csípősségét. Tulajdonképpen mindegy, csak mindig azonos értékekkel számoljunk!
Tudom, hogy ez hosszú és talán parttalan vitát is eredményezhet, de a metódus a fontos, …tehát ezekkel az SHU adatokkal számolok tovább:
A másik elengedhetetlen paraméter, a paprika tömege, ha azt szeretnénk megtudni, egy chiliben mennyi capsaicin is van valójában!
Mi sem egyszerűbb ennél, az interneten keresek egy irodalmat (mint egy könyvtárban) és szépen kijegyzetelem. Halkan jegyzem meg: semmit nem találtam! Most, az atomókorban, amikor a sejten belüli biokémiai összefüggések nyitott könyvek az emberiségnek, amikor kiváló térképünk van a Marsról, és amikor ionhajtóműveket tesztelünk, … nem tudjuk megmondani, hogy mennyi egy erőspaprikának az átlagos tömege! Találtam valamit mélyen egy Jalapenoról és talán Habanéróról, de egy adat, nem adat!
Éreztem, hogy ez a feladat rám, egyszerű műkedvelő paprikatermesztőre vár! Mentsük meg a világot az armageddontól, mérjük meg a Csoki Habanérót, mielőtt túl késő lesz!
Na, ez sem ennyire egyszerű!
Sokan termesztünk, sokféle körülmények között. Teljesen természetes, hogy nem egyformák a termések, egy termesztőnél sem és egy növényen sem. Körültekintően kell eljárni az átlagos tömeg meghatározásánál is. Lehetőleg minél több, szemre átlagos méretű paprikát kell megmérni és elosztani a mért paprikák számával. Gyakorlatilag számtani közepet veszünk. Biztosan lesznek, akiknek kisebb termései lettek (én is láttam, majd utalok rá a későbbiekben) és lesznek, akiknek az átlagtól nagyobbak teremtek. Itt is, éppúgy, mint az SHU számoknál, a metódus a fontos, a számokon lehet módosítani, de egy összehasonlító elemzésnél legyenek azonosak a számok. …vagy mérjünk meg minden egyes paprikát, …de ez nem lehetséges és nem életszerű.
Átlagos tömegeket itt állapítottam meg:
Kicsit úgy érzem magam, mint egy regényben, amikor egy hotelben bubópestis járványt azonosítottak és a hallban összegyűlt vendégeknek, egy hivatalos személy azt mondta: "mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj! - nyomban kitör a pánik.” (P. Howard: Vesztegzár a Grand Hotelben).
Tudom, hogy nem PC dolgokról írok, de ha befejeztem az írást, majd veszek egy bennszülött maláj táncálarcot, abban nem ismertek fel legközelebb! �
Miután belenyugodtunk az alapadatokba, nézzük át a metódust. Tehát tudjuk, hogy:
a tiszta capsaicin 16.000.000 SHU
1 kilogramm = 1.000.000 milligramm (mg)
tudjuk a mérni kívánt Chili SHU-ját
Tudjuk a vizsgált Chili átlagos tömegét ( Chili average weight (g) )
X capsaicin, a fajta capsaicintartalma mg/kg-ban.
Keressük egy darab termés capszaicintartalmát, Chili capsaicin content (mg)
Így megtudjuk, mennyi capsaicin van a vizsgálni kívánt chiliben, kilogrammonként! …de mi nem erre vagyunk kíváncsiak, hanem egy darab chiliben mennyi van, tehát az aktuális tömeggel arányos értéke:
Már majdnem jó a képletünk! Majdnem!
Itt is „visszaköszön” az előző írásomban (Scoville bácsi, Scoville bácsi! Te jót akartál!) részletezett probléma! Ezzel a képlettel pontosan tízszer akkora mennyiséget kapunk, mint amennyi benne van! Miért pont tízszer? Azért, mert az ismert SHU számok, tízszer magasabbak, mint a valóság! (Bocsánat!) Ebből következik, hogy a fenti X capsaicin (mg/kg) eredmény is pont tízszer nagyobb, mint a tényleges, de nem akartam már ott belepiszkítani a gondolatmenetbe. Ez a harmadik bizonyítási ága az előző bejegyzésem alátámasztására, de ezt a témát hagyjuk is, mert úgy érzékelem, ez masszív tabu jelen pillanatban!
Fogadjuk el, hogy csak akkor kapunk valós (tényleg valós) capsaicin mennyiséget, ha az eredményt megszorozzuk 0,1-el! Így viszont tűpontos!! Ismét elnézést kérek, és üdvözlök mindenkit a valóságban!
Válassz tesó!
Ellenőrizzük le!
Legyen a Carolina Reaper a vizsgálatunk célpontja. Átlag SHU 1.800.000, átlag tömeg: 9g
Hú! Kedves olvasó! Olyan ez, mint a dzsungel, csak nincs benne annyi fa!
..de mire jó ez az egész?
Ezzel a metódussal ki lehet számolni, egy-egy League of Fire chilievő versenyen, valójában mennyi tiszta capsaicint is eszik meg, aki nyer! ..és ha megnéztünk egy versenyt, nézzünk meg egy másikat is, majd még egyet, …stb, stb.
Nyilván nem mondok újdonságot, nem azonos mennyiségű chilit és emiatt, nem azonos mennyiségű capsaicint fogyasztanak a versenyzők a különböző eseményeken. Egy title belt match versenyen nagyobb a tét, tehát eleve „magasabb” szintről indul a kihívás.
Ha nem title belt match a verseny, akkor a győztes világranglista pontokat kap, amivel felkerül a League of Fire oldalán vezetett ranglistára. Például 10 pontot kap az a győztes is, aki 1 gramm casaicint fogyaszt el a versenyen és 10 pontot, aki 2 grammot. Miután a capsaicin egy elég furcsa és fájdalmas anyag, ez általában a fogyasztónak nem mindegy!
Régen, a Rally Európa Bajnokságban, a versenyek nehézsége szerinti szorzók voltak. Voltak 1-es szorzójúak, 1,5-ös szorzójúak, 2-es és 3-as is. Aztán persze megszüntették! :D Gondolom összevesztek a szervezők a szorzószámokon! :D
A másik oldalról pedig, a versenyző nem tehet róla, mennyi chilit kell megenni a versenyen, Ő csak elindul és megeszik mindent! Hmm nem könnyű kérdés ez!
Érdekességképpen nézzük meg néhány verseny kínálatát, mennyi capsaicint fogyasztott el az a versenyző, aki végig ette a kihívást. Ezt nevezem én a verseny Total Capsaicin Indexének! (továbbiakban TCI).
Fontos! Nem akarom minősíteni a versenyeket, hiszen minden verseny akkor és ott kiváló! Egyszerűen csak megvizsgálom azokat különféle szempontok szerint. A vizsgálat nem reprezentatív! Minden tiszteletem a szervezőké és az indulóké!
A becsült értékeket jelzem! Mivel becslésről van szó, biztosan tévedek, de biztosan nem sokat!
A Bhut Jolokia, Ghost Chili, Naga Jolokia, Raja és különféle Naga változatokkal behatóbban foglalkoztam az elmúlt időszakban. Ezért állíthatom, nincs jelentős különbség közöttük, van, hogy csak az elnevezés változik, a paprika nem. Mindenben nem vagyok otthon, ebben kicsit elmélyedtem, ebből született a Titokzatos Szellem chili című könyvem. Egyenlőre csak magyar nyelven, talán egyszer lesz lehetőségem angolul is kiadni.
A titokzatos Szellem chili című könyvet itt todod megrendelni: Katt ide!
Van olyan verseny, ahol úgy értelmezik, hogy a szárított chili csípősebb, mint a friss. Nos ugyanannyi capsaicin van benne mindkettőben, tehát én nem teszek különbséget a két változat között.
Időrendi sorrendben a következő versenyeket vizsgáltam:
- European Title Belt Match, Algemesi 2021 (ESP) (jó, tudom, ez 2021-es)
- American Title Belt Match Chili Eating Contest, San Diego 2022 (USA)
- World Title Belt Match, Nottingham 2022 (UK)
- European Title Belt Match, Kaba 2022 (HUN)
- International Chilli Eating Contest, Rieti 2022 (ITA)
- NZ Chilli Eating Champs Auckland 2022 (NZ)
- European Title Chili Eating Belt Match, Algemesi 2021 (ESP)
Chili/sauce |
Quantity |
Average SHU |
Weight |
Capsaicin content |
Habanéró Red |
1 pcs |
400.000 |
16.5 gramm |
41,2 mg |
Habanéró Chocolate |
1 pcs |
400.000 |
13.5 gramm |
30 mg |
Naga Jolokia |
1 pcs |
945.500 |
12,5 gramm |
73,86 mg |
TS Muruga |
1 pcs |
1.600.000 |
10 gramm |
100 mg |
Craolina Reaper Chocolate |
1 pcs |
1.800.000 |
6 gramm |
67,5 mg |
Carolina Reaper Red |
3 pcs |
1.800.000 |
27 gramm |
303,75 mg |
LoF Chug Challenge szósz |
50 ml |
400.000 |
50 gramm |
125 mg |
7POD Primo |
4 pcs |
1.500.000 |
36 gramm |
337,5 mg |
|
|
|
|
|
In all: |
1078,81 mg |
|||
|
|
|
|
|
Death Race |
||||
|
|
|
|
|
Jalapeno |
1 pcs |
5.250 |
35 gramm |
1,14 mg |
Habanero Red |
1 pcs |
400.000 |
16,5 gramm |
41,2 mg |
Habanero Chocolate |
1 pcs |
400.000 |
13.5 gramm |
30 mg |
Naga Jolokia |
1 pcs |
945.500 |
12,5 gramm |
73,86 mg |
TS Muruga |
1 pcs |
1.600.000 |
10 gramm |
100 mg |
Craolina Reaper Chocolate |
1 pcs |
1.800.000 |
6 gramm |
67,5 mg |
Carolina Reaper Red |
1 pcs |
1.800.000 |
9 gramm |
101,25 mg |
7POD Primo |
1 pcs |
1.500.000 |
9 gramm |
84,37 mg |
|
|
|
|
|
Death Race in all: |
499,32 mg |
|||
|
|
|
|
|
All in all: |
|
|
|
1 578,13 mg |
A számítás tekintetében viszonylag egyszerű verseny volt, csupán egy szósz került be a sorba.
- American Title Belt Match Chili Eating Contest, San Diego 2022 (USA)
Americas Title Belt Match Chilli Eating Contest San Diego 2022 (USA) |
||||
Chili/sauce |
Qantity |
Average SHU |
Weight |
capsaicin content |
Lemon Snacker |
2 pcs |
30.000 |
26 gramm |
4,87 mg |
Red Snacker |
2 pcs |
40.000 |
26 gramm |
6,5 mg |
Ghost of Saffron sauce |
50 ml |
100.000 |
50 gramm |
31,2 mg |
Datil pepper |
2 pcs |
200.000 |
22 gramm |
27,5 mg |
Brain Strain Peach |
1 pcs |
1,200,000 |
9,5 gramm |
71,25 mg |
7 POD Primo |
1 pcs |
1.500.000 |
9 gramm |
84,34 mg |
Cullex #12 sauce |
50 ml |
700.000 |
50 gramm |
218,75 mg |
Naga Jolokia |
2 pcs |
945.500 |
25 gramm |
147,7 mg |
Brain Strain Chocolate |
3 pcs |
1.175.000 |
28,5 gramm |
209,3 mg |
Brain Strain Red |
2 pcs |
1.175.000 |
18 gramm |
132,2 mg |
Brain Strain Lemon |
1 pcs |
1.175.000 |
12 gramm |
88,12 mg |
Dragon's Breath (Moruga) |
3 pcs |
1.800.000 |
18 gramm |
202,5 mg |
In all: |
1 224,23 mg |
Két szósz volt, aminek utána kellet járni. Nem volt egyszerű, a Culled #12 szósz abszolút becslés.
- World Title Belt Match, Nottingham 2022 (UK)
World Title Belt Match, Nottingham, 2022 (UK) |
||||
Chili/sauce |
Quantity |
Average SHU |
Weight |
Capsaicin content |
Butch-T Scorpion |
4 pcs |
1.250.000 |
40 gramm |
312,5 mg |
Carolina Reaper Peach |
3 pcs |
1.800.000 |
25,5 gramm |
286,87 mg |
Peach Ghost Scorpion |
3 pcs |
1.300.000 |
30 gramm |
243,75 mg |
Butch-T x Reaper Scorpion |
3 pcs |
1,450.000 |
30 gramm |
271,87 mg |
Primotalii |
3 pcs |
1,600,000 |
27 gramm |
270 mg |
Scotch Bonnet Orange |
3 pcs |
400.000 |
37 gramm |
92,5 mg |
Carolina Reaper |
4 pcs |
1.800.000 |
36 gramm |
405 mg |
Brain Strain Chocolate+Red+Yellow |
3 pcs |
1.175.000 |
30,5 gramm |
223,98 mg |
Dragon’s Breath |
3 pcs |
2.400.000 |
18 gramm |
270 mg |
Dragon’s Breath |
4 pcs |
2.400.000 |
24 gramm |
360 mg |
|
|
|
|
|
In all: |
2 736,47 mg |
|||
|
|
|
|
|
Death Race |
|
|
|
|
Cayenne |
3 pcs |
40.000 |
39 gramm |
9,75 mg |
Dragon’s Breath |
2 pcs |
2.400.000 |
12 gramm |
180 mg |
Scotch Bonnet |
1 pcs |
400.000 |
12,4 gramm |
31 mg |
|
|
|
|
|
Death Race in all: |
|
|
|
220,75 mg |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
All in all: |
|
|
|
2 957,22 mg |
Brutális verseny volt!
- European Title Belt Match, Kaba 2022 (HUN)
II. European Title Chili Eating Belt Match 2022 Kaba, (HUN) |
||||
Chili/sauce |
Quantity |
Average SHU |
Weight |
Capsaicin content |
Habanero |
1 pcs |
400.000 |
25 gramm |
62,5 mg |
Scotch Bonnet + Habanero Yellow |
2 pcs |
400.000 |
27,9 gramm |
69,75 mg |
Spirit of Attila sauce |
70 ml |
550.000 |
70 gramm |
240,62 mg |
Bhut Jolokia Red |
2 pcs |
945.500 |
25 gramm |
147,73 mg |
Bhut Jolokia Yellow 2 pcs+Bhut Jolokia White 1 pcs |
3 pcs |
945.500 |
32 gramm |
189,1 mg |
Trinidad Moruga Scorpion Yellow |
2 pcs |
1.600.000 |
30 gramm |
300 mg |
Trinidad Moruga Scorpion Red |
3 pcs |
1.600.000 |
30 gramm |
300 mg |
Dragon’s Breath |
2 pcs |
2.400.000 |
12 gramm |
180 mg |
Carolina Reaper |
3 pcs |
1.800.000 |
27 gramm |
303,75 mg |
Pepper XXX JD |
3 pcs |
2.700.000 |
18,6 gramm |
313,87 mg |
Dragon’s Breath 1 pcs+Carolina Reaper 1 pcs+Pepper XXX JD 1 pcs |
3 pcs |
2.300.000 |
21,2 gramm |
304,75 mg |
|
|
|
|
|
In all: |
2 412,07 mg |
|||
|
|
|
|
|
Death Race |
|
|
|
|
Jalapeno |
1 pcs |
5.250 |
35 gramm |
1,14 mg |
Habanero |
1 pcs |
400.000 |
25 gramm |
62,5 mg |
Bhut Jolokia Red |
1 pcs |
945.500 |
12,5 gramm |
73,86 mg |
Bhut Jolokia Yellow |
1 pcs |
945.500 |
12 gramm |
70,9 mg |
Trinidad Moruga Scorpion Yellow |
1 pcs |
1.600.000 |
15 gramm |
150 mg |
Carolina Reaper |
1 pcs |
1.800.000 |
9 gramm |
101,25 mg |
|
|
|
|
|
Death Race in all: |
|
|
|
459,65 mg |
|
|
|
|
|
All in all: |
|
|
|
2 871,72 mg |
|
|
|
|
|
Hivatalból elfogultnak kell lennem, hiszen mi rendeztük. Itt kellett egy átlagos tömegen változtatnom. Mint írtam, az lenne a pontos, ha minden versenypaprika meg lenne mérve, de ez nem életszerű. Ezért dolgozom átlagsúlyokkal. …de ebben az esetben a Habanero tömegét 16,5-ről 25 grammra módosítottam. Valójában 30 és 40 gramm közötti Habanérók voltak. Megértéseteket köszönöm!
A Spirit of Attila szószunk SHU értéke 550.000, ezt bemérettük. Gyakorlatilag 100% Bhut Jolokia és fűszer. Igen, látható, hogy mennyit veszt egy paprika a csípősségéből, ha főzzük. Rengeteg a párolgási veszteség.
- International Chilli Eating Contest, Rieti 2022 (ITA)
International Chilli-Eating Contest Rieti (ITA) 2022 |
||||
Chili/sauce |
Quantity |
Average SHU |
Weight |
Capsaicin content |
Scotch Bonnet |
1 pcs |
400.000 |
12,4 gramm |
31 mg |
Habanero Orange |
1 pcs |
400.000 |
11,5 gramm |
28,75 mg |
Habanero Chocolate |
1 pcs |
400.000 |
12 gramm |
30 mg |
Red Savina |
1 pcs |
400.000 |
12 gramm |
30 mg |
Fatalii + Habanero Capuccino+ Yellow Habanero |
3 pcs |
400.000 |
40 gramm |
100 mg |
Raja Mirch |
1 pcs |
945.500 |
12 gramm |
70,87 mg |
Naga Morich |
1 pcs |
945.000 |
12 gramm |
70,87 mg |
Trinidad Moruga Scorpion Yellow |
1 pcs |
1.600.000 |
15 gramm |
150 mg |
Secret Potion Chocolate |
1 pcs |
1.600.000 |
10 gramm |
100 mg |
Drax in Fire |
1 pcs |
1.900.000 |
11 gramm |
130,6 mg |
Dragon’s Breath |
1 pcs |
2.400.000 |
6 gramm |
90 mg |
|
|
|
|
|
In all: |
832,09 mg |
|||
|
|
|
|
|
Death Race |
|
|
|
|
Habanero Orange |
1 pcs |
400.000 |
11,5 gramm |
28,75 mg |
Habanero Chocolate |
1 pcs |
400.000 |
12 gramm |
30 mg |
Dragon’s Breath |
1 pcs |
2.400.000 |
6 gramm |
90 mg |
Naga Morich |
1 pcs |
945.500 |
12 gramm |
70,87 mg |
Trinidad Moruga Scorpion Yellow |
1 pcs |
1.600.000 |
15 gramm |
150 mg |
Secret Potion Chocolate |
1 pcs |
1.600.000 |
10 gramm |
100 mg |
Drax in Fire |
1 pcs |
1.900.000 |
11 gramm |
130,6 mg |
|
|
|
|
|
Death Race in all: |
|
|
|
600,22 mg |
|
|
|
|
|
All in all: |
|
|
|
1.432,31 mg |
|
|
|
|
|
Különleges paprikák, különleges verseny. Meg kell jegyeznem, hogy a Death Race hét paprikája, mindössze 69 gramm volt, de maradtunk az eredeti metódusnál, ahol az átlagsúlyok itt felfelé húzzák a verseny TCI-jét.
- NZ Chilli Eating Champs Auckland 2022 (NZ)
NZ Chilli Eating Champs Auckland (NZ) 2022 |
||||
Chili/sauce |
Quantity |
Average SHU |
Weight |
Capsaicin content |
Jalapeno |
1 pcs |
5.250 |
35 gramm |
1,14 mg |
Habanero Peach |
2 pcs |
400.000 |
24 gramm |
60 mg |
Scotch Bonnet |
3 pcs |
400.000 |
37,2 gramm |
93 mg |
* Pizza, Dragon’s Fury sauce 20 ml+7POD 1/4+Naga Chocolate 1/4 |
1 pcs |
900.000 |
26 gramm |
146,25 mg |
Bhut Jolokia |
2 pcs |
945.000 |
25 gramm |
147,65 mg |
Bhut Jolokia Chocolate |
2 pcs |
945.000 |
18 gramm |
106,31 mg |
Bhut Jolokia Yellow +TS Moruga Yellow |
2 pcs |
1.350.000 |
24 gramm |
202,5 mg |
TS Moruga Yellow |
2 pcs |
1.600.000 |
30 gramm |
300 mg |
** Shot of NZ Chilli Champs 30 ml + Dried Bhut Jolokia |
1 pcs |
1.400.000 |
42,5 gramm |
371,87 mg |
***World’s Hottest Corn Chips +NZ Chilli Champs Sauce 30 ml+Dried Bhut Jolokia 1 pcs |
1 pcs |
1.200.000 |
42,5 gramm |
318,75 mg |
Carolina Reaper |
2 pcs |
1.800.000 |
18 gramm |
202,5 mg |
7POD Primo |
2 pcs |
1.500.000 |
18 gramm |
168,75 mg |
League Of Fire Scoville Slammer sauce |
1 pcs |
2.000.000 |
50 gramm |
625 mg |
|
|
|
|
|
In all: |
2 743,72 mg |
|||
|
|
|
|
|
Ez egy őrült verseny! A tavalyit is megnéztem, 23 kör volt!! Az idei nem volt annyi, de teljesen bolondok, ez biztos!
Számolás szempontjából is feladta a leckét rendesen! Az alábbiak szerint számoltam a „nem chiliket”:
*Pizza szelet. Dragon’s Fury sauce csípősségét 700.000 SHU-ban határoztam meg, miután rendelkezem 100% Moruga+Carolina szósz laboreredménnyel, ami 880.000 SHU.
** Egy ausztrál shot 1,01 oz = 30 ml. A NZ Chilli Eating Champs Limited Edition 2022 chilisauce csípősségét 1.600.000 SHU-ban határoztam meg
*** Elfogadtam a szervező által megjelölt 1.200.000 SHU-t. Ezt a kört nagyon nehéz kiszámolni.
Nah! Ha valaki eljutott idáig az olvasásban, akkor itt találja összesítve a versenyek kivonatát, természetesen most is időrendi sorrendben.
Competition |
Chili pcs. |
TCI mg |
TCI gramm |
Chili weight |
Algemesi 2021 (ESP) |
20+3=23 |
1.578,13 mg |
1,6 g |
283 g |
San Diego 2022 (USA) |
19+3=22 |
1.224,23 mg |
1,2 g |
294 g |
Nottingham 2022 (UK) |
39 |
2.957,22 mg |
3,0 g |
361,4 g |
Kaba 2022 (HUN) |
30+4=34 |
2.871,72 mg |
2,9 g |
427,2 g |
Rieti 2022 (ITA) |
20 |
1.432,31 mg |
1,4 g |
231,4 g |
Auckland 2022 (NZ) |
24,5+12,5=37 |
2.743,72 mg |
2,7 g |
390,2 g |
A chili darabszámoknál látjátok, hogy több helyen két adat van összeadva. Ez azért van, mert nem csak chilit kellett fogyasztani, hanem például szószt is. Ezen el kellett gondolkodnom, hogyan tudom közös nevezőre hozni a két teljesen más anyagot.
Az állatkerti tapasztalataimhoz kellett visszanyúlnom! Ne ijedj meg, nincs hasonlóság a két műfaj között, és az állatkertben amúgy is kevesebben hánynak!
Egy korszerű állatkertben a takarmányozás, növényevő állatoknál úgynevezett „szarvasegység” szerint kerül meghatározásra. Ez azt jelenti, hogy egy 200 kg-os Gímszarvas takarmányozási egysége:1. A kecskének 0,2. Az elefántnak 30. A tömegük alapján arányosan változik ez a szám. Talán érthető. Ez alapján számoljuk ki az adott állat takarmányszükségletét, nagyon leegyszerűsítve.
Mi esetünkben sokkal kevesebb a kecske és az elefánt, viszont a probléma hasonló. „Habanero egységet” vezettem be. Egy Habanero egység, 16,5 gramm és 400.000 SHU. Például 70 ml Spirit of Attila szósz, ami 550.000 SHU, az 4 Habanero egység, mert egy Habanero átlag 16,5 gramm és 400.000 SHU. Mondjuk ez majdnem öt, de nem számít. Sajnos itt sem tudok tűpontos lenni!
Mit is olvashatunk ki a gyűjtött adatokból?
- Tisztán látszik, hogy minél több chilit fogyasztottak, annál több a bevitt capsaicin is. Mondjuk ehhez a megállapításhoz, nem kellett volna ennyit írni előtte!
- Ha megnézzük a verseny videóit, láthatjuk, hogy erősebb szósz-shottok után, jelentősen több a kieső a versenyekből. Egy 5-600.000 SHU értékű szószból 30 ml (30 gramm), megfelel egy 1.800.000 Carolina Reaper capsaicin tartalmával, de a szósszal nagyobb mennyiségű anyagot juttatunk a gyomrunkba és a szervezet ellenállása gyakran győz.
- Egy Carolina Reaper (1,8M SHU) capsaicin tartalma 101,25 mg, míg egy Yellow Morugáé (1,6M SHU) 150 mg. Ez azért lehetséges, mert az átlagos tömege a Yellow Morugának lényegesen nagyobb (15 gramm), míg a Carolina Reaperé (9 g), ezért az „enyhébb” chilivel több capsaicint fogyasztunk el! Tehát lehet, olyan eset, hogy egy versenyen több a szuperhot chili, de ezeknek az átlagos tömegük rendre 10 gramm alattiak, ezáltal a bevitt összcapsaicin-tartalom kevesebb lesz, mint ahol például több a Moruga változatot (értsd: nagyobb bogyójú) fogyasztanak.
Ez irányadó lehet a nemesítőknek is, ha az ideális „versenypaprikát” szeretnék előállítani. Nem feltétlenül az a legeredményesebb paprika, amelyik a legerősebb! Lehet, hogy sikeresebb egy olyan (egyébként szuperhot) chili, ami több két harapásnál! Persze a nemesítés nehezen tervezhető feladat! Sosem tudjuk, milyen alvó génpárok aktivizálódnak, vagy éppen aktívak tűnnek el, vagy hasadnak vissza, valami ősi tulajdonságra. Ez bizony szerencsejáték! …és mi, chilitermesztők, mi nemes urak tudjuk, hogy nem az a lényeg, hogy nyerünk a pókeren! …hanem hogy mennyit nyerünk! �
Természetesen még sok más versenyt is rendeztek világszerte, de én csak a LOF versenyeire szorítkoztam, hiszen itt kötöttek a szabályok. ....és igen, még sokféle paraméter szerint is lehetne vizsgálni, de engem ezek izgattak!
Remélem hasznosnak találtad a cikket, ha igen íratkozz fel, vagy kövess minket a facebookon!
Ha bármi csípősre lenne szükséged, webáruházunkban széles kínálatból válogathatsz: Katt ide!
Köszönöm, hogy végigolvastad!