A Fiji akció

2019/10/03. - írta: ChiliHungária

4183 számú Összfegyvernemi Paprikahadosztály Parancsnokság
20180708/1968 számú napiparancs

 

Jelentést kaptunk, mely szerint Fiji szigetén legalább három, általunk nem katalogizált, idegen paprika fajta felleléséről.

Fiji egy szigetcsoport.  Tengerekkel körülhatárolt, zárt terület. Az oda behurcolt idegen növények, a hely tipikus alapítóhatásának és klimatikus viszonyainak tükrében speciálisan módosulhattak!

A helyiek "bozótchilinek" hívják a keresett fajtákat, mi az ügynökünk után GYM1, GYM2 és GYM3 kóddal láttuk el!

Utasítom, hogy fedett módon, kutassa fel és gyűjtsön be érett, reprodukcióra képes magokat hordozó bogyókat. Titkos bázisunkon végezzen termesztési kísérletet és tegyen jelentést az eredményekről.

Ha az akció során lelepleződik és menekülniük kell, nem számíthat segítségre!

 

2019.03.20  Szupertitkos kísérleti bázis, valahol Magyarországon.
Jelentés.

A GYM ügynök által gyűjtött magok megérkeztek.

Veteményezés előtt 15 percig áztattam a magokat 1,5 tömegszázalékos nátrium-hidroxidos oldatban, majd bő vízben leöblítettem.

Balti tőzegkeverékbe elvetettem, cca 10 mm mélyre. Proplant növényvédő szerrel,  gyári ajánlásban kevert áztatóvízben telítettem az ültetőtálcákat, majd 26-27 fokos keltetőbe tettem.  Az 5.- 6. napon megjelentek a csíranövények.

A sziklevél nyélrefutó, lándzsás, hegyes, széle ép, tagolatlan, enyhén felfelé álló.

Ekkor a hőmérsékletet 18-20 fokra csökkentettem. Tápanyagot a negyedik lombleveles állapottól adagoltam, fokozatosan és rendszeresen.

Fotókat mellékeltem.

További utasításig folytatom a nevelést!

dscn6810-tile.jpg

dscn6811-tile.jpg

Szikleveles állapot

 

 2019.05.20 Kísérleti bázis.
Jelentés

Az előnevelt növényeket kipalántáztam, előzetesen 10 kg/m2 szerves trágyával előkevert talajba. Az öntözés félautomata módban, csepegtetőszalaggal történik. A talajt fóliával takarva tartom. Kártevőnek, kórokozónak jele nincs, korának megfelelő méretű, erős, vitális növényekkel dolgozunk.

Fotót mellékeltem. További parancsig folytatom a nevelést!

bozot_kicsi-tile.jpg

 

 2019.07.04  Kísérleti bázis.
Jelentés

A vizsgált növények fejlődésük során elágaznak. 2x2 egyenértékű elágazás után, egy teljes értékűen továbbnövő és egy korlátozottan továbbnövő ágat hoz, mely gyakran egy-két elágazás után bogban végződik. Az elágazásokban virágokat hoznak, jellemzően 2-3 darabot. E miatt a tulajdonság miatt a beazonosításban a capsicum annuum fajtát kizárom.

A virág "tipikus" paprika virág, azaz felső magház állású, a csészelevelek összenőttek. 5-6 tőben összeforrt sziromlevél található beljebb, mely szintén 5-6 porzóval tövükben összenőtt képletet mutat. Középen a bibe, bibepárnában végződik.

 

dscn9004-tile.jpg

A sziromlevelek enyhén zöldes színe capsicum frutscensre utal.

További utasításig folytatom a nevelést.

 

2019.08.30
4183 számú Összfegyvernemi Paprikahadosztály Parancsnokság

Azonnali tájékoztatást kérek a termesztési kísérletbe vont három nem katalogizált fajtáról! Az év ezen fázisában már eredménynek kellene lenni! Haladéktalanul zárja le a vizsgálatot!

 

2019.08.30 Kísérleti bázis.
Jelentés

A vizsgált növények még nem érlelték be a termésüket. Valószínűleg az új klimatikus környezet, vagy az idei időjárási körülmény miatt. Kérem vegye figyelembe, hogy idén júniusban, volt egy hét, amikor reggel 10 fok, vagy kicsivel az alatti hőmérsékletet lehetett mérni. Jelen állásban el vagyunk maradva három, vagy négy héttel az optimálistól. Folytatom a nevelést.

Fotókat mellékelek.

dscn9010-tile.jpg

 

2019.09.30 Kísérleti bázis.
Jelentés

Jelentem, a vizsgált növényeken érett termések találhatóak.

dscn9014.JPG

Mint látható, három teljesen más megjelenésű paprikát neveltünk.

A GYM1 "bozótchili" 15-20 mm hosszú, 4-6 mm széles hengeres, zöldből pirosra érő termést hoz.

Két termőlevélből összenőtt termés.

dscn9031-tile_1.jpg

Kifejezetten laza a hússzerkezete, ami engem elsőre a Serrano laza hússzerkezetére emlékeztetett. A Serrano viszont capsicum annuum fajta, ez pedig sanszosan frutescens. Apró bogyói felfelé állnak.

dscn9001-tile.jpg

Nagyon erős! Bármelyik magyar erőspaprikától erősebb, szerintem 150-200.000 SHU lehet, de ez csupán egy becslés, nem több.

 

A GYM2 "bozótchili" egy gömbölyű alakú, kissé felfújt bogyótermés, 20x25 mm átmérővel. Három összenőtt termőlevél alkotja a paprikát, amely kifejezetten finom, édes és csípős.

dscn9028-tile.jpg

 

Egészen kiváló fajta lenne, ha nem lenne ennyire apró!

 dscn9005-tile.jpg

 

 A GYM3 "bozótchilivel" egész más helyzet adódott!

1_8.jpg

Amikor megkaptam a magokat, egészen pontosan az érett termést, szétvágtam és egy intenzív citromillat jellemezte a bogyót! Nagyon-nagyon intenzív citromillat!

Ezt szerettem volna reprodukálni.

Könnyen termeszthető, jól kötődő fajta! Betegségek végig elkerülték! Termesztési szempontból ideális.

Öt-hat centiméter hosszú, háromosztatú bogyói szépek, arányosak, elaprózódásra sem különösebben hajlamosak. Zöldből sárgára érik, mint látszik.

dscn8429-tile.jpg

Sajnos nem hozta azt a citromillatot, amit az eredeti termőhelyen érett paprikán éreztem. Nyilván az idei, vagy itteni klimatikus viszonyok nem kedveztek ennek a fajtajellegnek a kialakulásában! Jó példája ez annak, hogy a termőterület, annak minden specifikációjával mennyire determinálhatja a termést.

dscn8847-tile.jpg

Ha nem ismerném az előzményeket, Fatali fajtára tenném a voksom, de miután volt szerencsém megszagolni az eredeti gyümölcsöt....

Kérek engedélyt a 2020-as évben újra megpróbálnom!

Diczkó László

fotók: Chili Hungária Manufaktúra, minden jog fenntartva

komment
süti beállítások módosítása