A Kabai Török Kápia

2022/08/21. - írta: ChiliHungária

  Mint már több írásomban említettem, kapok különféle magokat, jellemzően paprika és paradicsom fajtákból kipróbálásra. Önzetlenül, szívesen adják, érződik a büszkeség a növényük iránt és végre megmutathatják, milyen „kincsük” is van.

11_1.JPG

  Ez a paprikafajta pont nem így került hozzám, hanem kollégám szeretett volna magának ebből palántát és nálam neveltünk belőle, valamint – ha már itt volt – én is kipróbáltam. Majd egy év múlva mondja, hogy úgy kapta a magot, hogy ez a fajta, „már a török idők óta” itt van Kabán!

Micsoda?? …hát persze, persze!

  Ezek voltak az első gondolataim, de azon vettem észre magam, hogy bogarat ültetett a fülembe. Végig ezen gondolkodtam, míg estére gép elé kerültem és próbáltam hiányos tudásomat kompenzálni, utána járni néhány bennem kavargó kérdésnek.

  Úgy „jött” a mag, hogy Kápia paprika. Semmi extra, talán nincs olyan vetőmagos cég, aki ne kínálna Kápia paprikát, mi ebben a különös? Bevallom, eddig azt sem tudtam, hogy a Kápia „valódi” fajta, vagy hibrid?

  Eredetét megvizsgálva, ez egy nagyon ősi fajta! Európában alapvetően két tájegység tekinti sajátjának: Olaszország déli területei és Dél-Kelet Európa, beleértve Törökországot is.

  Kezdjük az előbbivel.

  Az olaszok szerint ez saját paprika fajtájuk. Hívják Kapia, vagy Capia paprikának, esetleg Pepper Belcantonak, de nagyon elterjedt a Corno di Toro Chili, azaz “bikaszarv” paprika elnevezés is.

  Valami lehet az olasz eredetben, hiszen az Egyesült Államokban egyszerűen olasz édes paprika, olasz sütőpaprika vagy piros sütőpaprika, azaz Red Roaster, esetleg Bull’s Horn néven ismert. Etimológiai „ökölszabály”, hogy az első, legrégebbi neve valaminek, a származási helyére utal. Itt eléggé összecsengenek a nevek, azt hiszem.

 1550-re - egyes olasz források szerint a portugál, más források szerint a spanyol kereskedők - terjesztették el Európa ezen részein az Újvilágból érkezett paprikát, de az első olasz receptemlítés 1800-ból való.

22_1.JPG

A török vonal.

   Az első, amit találunk: „feltételezhető, hogy keletről, egész pontosan a törököktől érkezett először paprika az ország területére, innen eredhetnek olyan korai elnevezései, mint például a törökbors vagy a tatárkabors.” thehungarianpaprika.hu

  A paprika az oszmán és a hagyományos török konyha egyik nélkülözhetetlen terméke, a paradicsommal, padlizsánnal stb. egyetemben.

  Minket elsősorban a Kápia paprika érdekel, nézzük, hogyan állnak velük a keletiek.

  Törökül a Kapya Biber - Kápia paprikát, és a Kirmizi Biber - Pirospaprikát jelent. Ez azért fontos. mert „a török kultúrában a pirospaprika alatt, gyakorlatilag Kapia paprikát értenek.”  tarlasera.com

  Az, hogy mennyire fontos zöldség ez náluk, mi sem mutatja jobban, minthogy „a Kapia paprika Törökország teljes paprikatermelésének mintegy 40 százalékát teszi ki” tarlasera.com

  Körülbelül, mint nálunk a TV paprika. Közkedvelt, mondhatni mindennapos zöldség.

 „Hazánkba legnagyobb valószínűség szerint török közvetítéssel került a XVI. század elején. Elnevezése a „törökbors” is ezt igazolhatja! ahol a paprikát „vörös törökbors” néven említik. A paprika hazai elterjedése majd termesztése a XVIII. században, a török hódoltság elől ide menekülő bolgárkertészek tevékenysége által honosodott meg. MÓD és SZALVA, az ide vonatkozó kutatásaikban leírják, hogy a Szentes és környékére letelepedett bolgárok beilleszkedve a magyar hagyományokba, később együtt hoztak létre egy új zöldségkertészeti rendszert, az ún.  bolgárkertészetet, melynek legnagyobb eredménye a hazai étkezési paprika nemesítése és termesztése lett”. A paprikafajok eredete: Dr. Lantos Ferenc

bolgc3a1r_kert.png

Ez könnyen előfordulhat, de azért 1541-1699-ig tartósan itt (Magyarországon) vendégeskedtek a Törökök, fűszerként hozták is magukkal a paprikát, valamint telepítettek is be lakosságot bőven: Ráczokat, Bosnyákokat, Szerbeket stb. Arról már nem is beszélve, hogy a ruméliai török sereg legénységét nagyrészt balkáni délszláv lakosság tette ki. Tehát én is szinte biztosra veszem, hogy ebből az irányból került hozzánk a paprika, szinte egyidőben az olasz vonallal.

 5-tile.jpg

  Van még egy érdekesség, ami összecseng mindennel, egy amerikai kutatás. A Proceedings of the National Academy of Sciences (USA) ban jelent meg, 2021. augusztus 24-én. Címe: A paprika (Capsicum spp.) globális elterjedésének története.

  Ami ebből engem megragadott és kapcsolódik a témához, hogy idézem: „genetikai sokféleség új központjait azonosítottak Kelet-Európában, Afrikában és Délkelet-Ázsiában, és azonosították azokat a különböző kereskedelmi útvonalakat, amelyek lehetővé tették az édespaprika és a chili paprika elterjedését és diverzifikációját ezekben a régiókban.”

  Még egy érdekességet engedjenek meg, ugyanebben a cikkben olvasható, hogy nem egyenletesen oszlanak el a régiók között a csípős-édes fajták, ami arra utal, hogy a kulturális tényezők fontos, elsődleges befolyást gyakoroltak a paprika változatok elterjedésére. Tehát nem véletlen, hogy Észak-Kelet Indiában, közelebbről, Asszám, Nágaföld, Manipur, Banglades környékén pedig a Bhut Jolokia és annak változatai alakultak és terjedtek el, nyilván kulturális különbségek miatt. Az a konyha, az extrém mennyiségű fűszerrel, mint gyógynövénnyel kompenzálhatott egyéb, pl. higiéniai és egészségügyi problémákat, míg felénk mint gasztronómiai alapanyag, az enyhébb változatok ragadtak meg.

44.JPG

  Végezetül, a különféle forrásokat összevetve, nem zárható ki, hogy akár igaz is lehet az állítás, miszerint a „török idők” óta jelen van itt ez a fajta, de teljes bizonyossággal természetesen nem állítható. Talán nem hiábavaló arra rámutatni, hogy a kézen-közön hozzám került magok tulajdonosai nem történészek, agrármérnökök, néprajzkutatók, vagy „cybergyerekek” voltak. Akkor honnan is tudhatnának arról, hogy amit állítanak, az nem is annyira lehetetlen?

  Ha így történt, ha nem, a sztori mindenképpen jó!

77312695_424361431567307_5881561217671102464_n.jpg

Köszönöm, hogy végigolvastad! Ha bármi csípősre lenne szükséged, webáruházunk széles kínálattal vár: katt ide!

 Minden jog fenntartva, a nem jelölt fotók, a szerző tulajdona!

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása